Nyílt nap

Szeptember 16-án megtartottuk idei nyílt napunkat, mely a nyitott templomok napjának Józsefvárosi eseményeihez kapcsolódott. Sándor atya megnyitó gondolatait követően a Horváth Mihály térre és megújult cserkészotthonunkba vártunk mindenkit, aki érdeklődik a cserkészet és csapatunk iránt.

A téren a Tatu őrs labdazsonglőr legényei várták focival a gyerekeket. Jó hangulatban, a fair play szellemében játszottunk izgalmas meccseket. Sajnos meghívott vendégünk, C. Ronaldo nem tudott eljönni, mert megfázott. Noha bárki beállhatott focizni, a lányok inkább a megújult cserkészotthonba mentek, ahol a Párducok vezetésével szebbnél-szebb kézműves alkotásokat készíthettek, megmutatva ezzel kreativitásukat. A megfáradt résztvevők, illetve a szülők az egyik M63-mas sátrunkban kialakított teaházban pihenhettek meg, ahol a Gekkó őrs képviselői meséltek cserkészélményeikről finom sütemények és frissítő tea kíséretében.

A program félidejében átmentünk a templomba, ahol meghallgattuk az autista fiatalokból álló Aura Kék Kórus elgondolkodtató és lélekemelő koncertjét. Ezt követően visszatértünk a térre, hogy folytassuk nem csak az érdeklődőknek való bemutatkozást, hanem az egymással való újra találkozás kiélvezését is, hiszen a nyári táborok óta nem találkoztunk csapatszinten. Az este 6 órai Veni Sancte szentmisével megkezdődött a 2017/18-as cserkészév.

A nap remek hangulatban telt, hiszen délután a részvevők a plébániai közösség által készített paprikás krumplival még az éhségüket is tudták csillapítani. Így mindenki teli hassal és remek élményekkel gazdagodva tért haza. Csapatunk pedig új tagokkal is gazdagodott.

JM!

 

Kíváncsi mi az a cserkészet?

Megismerné csapatunkat?

Jöjjön el gyermekével – a Nyitott templomok napjához kapcsolódó – Nyílt napunkra. A gyerekeknek számára készülünk többek között kézműves foglalkozással, sok játékkal, diavetítéssel és további izgalmas programokkal, amiken keresztül megtapasztalhatják a cserkészet örömét. A szülőknek egy kellemes teázás keretében mutatjuk be csapatunkat, illetve válaszolunk a felmerülő kérdésekre.

Szeptember 16-án 14:30-tól várjuk az érdeklődőket a Horváth Mihály téren. A nap a 18 órai misével zárul, mely csapatunk évnyitó Veni Sanctéja.

Jó Munkát!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.