Jubileum
Cserkészcsapatunk november 15-én ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az eseményre a régi csapattagok már a családjukat is hozhatták. A regisztrációnál mindenki átvehette a jubileumi csapatpólóját, a névkártyáját és egy csapattörténelmi kvízt. A jelenleg aktív tagokkal együtt összesen kilencvenketten gyűltünk össze a plébánián.
A megnyitó után fényképvetítés következett az elmúlt 25 év táboraiból, programjaiból. A fiatalok és még fiatalabbak örömmel ismerték fel magukat és barátaikat a régen elfelejtett képeken. Majd a csapattagok a Horváth Mihály téren játszottak néhány közkedvelt cserkészjátékot, és felálltak a csapatszámunk (432) alakzatába. Erről fénykép is készült a Fazekas Mihály Gimnázium tetejéről.
Ez után a közös rész után a kisebbek kézműves foglalkozásokon és sportjátékokban próbálhatták ki erejüket és ügyességüket, valamint társasjátékozhattak, arcfestést és hajfonást kérhettek. Közben a nagyobbaknak lehetősége nyílt Skype-beszélgetésre a jelenleg külföldön élő csapattagjainkkal, élményeik felelevenítésére a teaházban irányított kérdések alapján, a jubileumi múzeum megtekintésére. Itt tábori faragványokat, őrsi zászlókat,túra jelvényeket, táborpólókat, előkerült őrsi naplókat, a csapatújság régi példányait lehetett megnézni, sőt a falon egy térképen meg lehetett keresni, hogy az ország mely tájain táboroztunk eddig, ugyanis különböző színű rajzszögek jelezték a nyári, téli, nemzetközi és kiscserkész táborokat. Az élmények felelevenítésére nemcsak kötetlen beszélgetés során volt lehetőség, hanem egy kerekasztal-beszélgetés keretében is. A legnagyobb öröm természetesen az volt, hogy mennyi régi csapattag látogatott el hozzánk. Jó volt látni, hogy még mindig mennyire fontosnak tartják a cserkészet hatását az életükre, és érdeklődve hallgattuk azokat az izgalmasabbnál izgalmasabb eseményeket, amelyekre már csak ők emlékeznek. Eközben állandó jelleggel működött a büfé, a fényképvetítés, meg lehet tekinteni és kiegészíteni az őrsi családfát, lehetett írni az üzenőfalra és az időszalagokra, melyeken elmúlt táboraink szerepeltek. A résztvevők írhattak a csapat emlékkönyvébe is.
Végül egy óriási körbe leülve meghallgattuk az összes valaha létezett őrs bemutatkozását, ki csatakiáltással, ki inkább emlékek felidézésével jellemezte magát. Az eredményhirdetés és a tombola után következett a jubileumi torta felvágása. Az estét egy nagy közös imával zártuk hálát adva az elmúlt 25 évért és Isten kegyelmét kérve csapatunk jövőjéhez.

